Minden ősszel a lány szőlőt szüretelt a hegyen, amin kukoricát, borszőlőt, gyümölcsöt és zöldséget növesztettek a szülei hogy a családi bevételt, étel és ital készletét kiegészítsék. Sok rokont is meghívtak a szüretre, a lány unokatestvéreit is. A gyerekek munkához láttak, minden pár gyereknek egy sor szőlőt kellett szednie. A sor körülbelül 200 méter hosszon szaladt egy völgybe. Egy egész napi munkának számított ez a sor és soha véget nem érőnek tűnt. A gyerekek munkához láttak a szőlő mellett guggolva. A lány apja a tele szőlős vödröket összeszedte és nagy ládákba öntötte, amiket egy régi Ladába rakott. Ez előtt az újítás előtt az apja és a kereszt apja a hátán cipelte puttonyokban dombon fel a szőlőt. A Lada megkönnyítette a munkát. 

Ez a szőlőfajta nagyon érzékeny volt az érintésre. Amint megérintették, az összes szem leesett a földre. A föld tele volt szőlőszemekkel és a lány apja észrevette hogy a gyerekek azt mind a földön hagyták. ’Szedjétek fel az összes szőlőszemet a vödrökbe! Jövőre nem lesz elég bor!’ A lány mérges volt, nem érdekelte hogy nem lesz bor, olyan soknak tűnt ez a munka. De megtartotta magának az elégedetlenségét, csak a unokatestvéreknek mondta el. A megoldás hamar jött, a földbe taposták a lábukkal a szőlőszemeket így eltűntek. Az apa észrevette és megállította őket. Egy másik megoldás jött. Leengedték a szőlőszemeket a vakond lyukakba. Jól szórakoztak a titkos akcióval. Az apa hamarosan elkapta őket újra. A munka unalmas volt és az ebéd olyan távolinak tűnt. Ebéd után folytatták a monoton munkát. Már majdnem sötét volt amire mindenki végzett. A lány teste fájt, a lába remegett a sok guggolástól, nagyon fáradt volt. 

Mindezek ellenére sohasem jutott eszébe hogy abbahagyja a munkát.